Csapatunknak sajnos a Kecskemét otthonában sem sikerült kicsikarnia a győzelmet: korán hátrányba kerültünk, és bár a folytatásban voltak lehetőségeink, hadilábon álltunk a gólszerzéssel. Pont nélkül maradtunk.
Nagyon nehéz meccs várt ránk a 24. fordulóban, hiszen az élbolyhoz tartozó Kecskemét otthonában léptünk pályára. Természetesen tisztában voltunk azzal, hogy nincsenek megoldhatatlan feladatok ebben a mezőnyben, ugyanakkor ahhoz, hogy sikeresek legyünk, nem szabadott volna már a 7. percben hátrányba kerülnünk: Beke Péter vette be a kapunkat. Jó volt látni, hogy mindez nem küldött minket padlóra, a folytatásban sokat tettünk az egyenlítésért, amire volt is sanszunk, hiszen az első félidő hajrájában Szolgai Máté ziccerbe került, de a jobb alsó sarok mellé gurított.
A második félidőben is igyekeztünk ledolgozni a hátrányunkat, de a hazaiak jól védekeztek, nem sok helyzetet tudtunk kialakítani. A 71. percben aztán ismét jött Beke, aki belőtte a második gólját, majd nem sokkal a meccs vége előtt Berki is betalált, ezzel kialakítva a 3-0-s végeredményt.
MERKANTIL BANK LIGA NB II. 24. FORDULÓ:
Kecskeméti TE – Szentlőrinc 3-0 (1-0)
Kecskemét, Kecskeméti Széktói Stadion, 934 néző. Vezette: Ujhelyi Tamás (László István, Vrbovszki Pál)
Kecskeméti TE: Ruisz – Szabó A., Belényesi, Szojma – Győrfi (Bolgár, 61.), Kovács B. (Derekas, a szünetben), Haris (Bocskay, 82.), Szabó B. (Berki, 84.), Eördögh – Beke, Bolyki (Czékus, 61.). Vezetőedző: Tímár Krisztián
Szentlőrinc: Gyurján – Szivacski, Dinnyés, Poór, Márta L. – Szolgai, Rac (Czérna, 81.) – Tollár (Mascoe, 61.), Szilágyi Sz. (Herczeg M., 61.), Harsányi – Kocsis B. Sportigazgató: Márton Gábor
Gólszerzők: Beke (7., 71.), Berki (87.)