Sok párharcot és nem túl sok gólt vár Tamás László

Fotó: Kovácsevics Dusán

Vasárnap folytatódik az NB II, a PMFC vendégeként kezdjük a tavaszi szezont. Rutinos belső védőnk, Tamás László úgy véli, kellően felkészültünk a derbire, amelyen várhatóan nem fognak potyogni a gólok, párharcból viszont biztosan nem lesz kevés.

 

– A felkészülésnek vége, vasárnap már tétmeccs következik. Készen állunk a rajtra?

– Sajnos füvön nem tudtunk meccset játszani, és egy-két kisebb sérülés is akadályozta a munkát, de úgy érzem, a betervezett feladatokat el tudtuk végezni – fogalmazott Tamás László. – A mérkőzések alapján úgy tűnt, a védekezésünk rendben van, viszont több gólt lőhettünk volna: a Nagykanizsa ellen szereztünk négyet, de két meccsen gólképtelenek voltunk. Továbbá az is intő jel volt, hogy talán kétszer is a hajrában talált be az ellenfelünk.

– Rögtön belecsapunk a közepébe, a PMFC elleni megyei rangadóval kezdünk. Ami majdnem elmaradt... Nem zavart titeket, hogy lesni kellett a híreket, lesz-e egyáltalán meccs vasárnap?

– Mindenki nagyon várja ezt a mérkőzést, már csak azért is, mert elég volt a felkészülésből és a műfüves munkából. Nem hiszem, hogy zavartak volna minket az esetleges halasztással kapcsolatos hírek, elfogadtuk, hogy ez van. Hozzáteszem, ha mindenki halasztani akarna a betegség miatt, akkor sosem lenne vége ennek a bajnokságnak. Ilyen helyzetben annak kell játszania, aki éppen egészséges. Olyan fiatalok is lehetőséget kaphatnak, akik eddig nem igazán jutottak szóhoz, és ha megszolgálják a vezetőedző bizalmát, még jól is ki lehet jönni ebből a szituációból. Természetesen az utóbbi időben nálunk is voltak betegek, de ezzel nem lehet mit tenni, együtt kell élni vele.

– Mire számíthatnak a szurkolók a PMFC–Szentlőrincen? Langyos meccs tuti nem lesz!

– Úgy érzem, az őszi egymás elleni mérkőzésen mi voltunk a jobbak, de a pécsiek egy nagyon jól eltalált, szép lövéssel egyenlítettek, így végül az a meccs döntetlenre végződött. Valószínű, hogy az időjárási körülmények miatt vasárnap a pálya alkalmatlan lesz a rövidpasszos játékra. Sok párharcot és kevés gólt várok: szerintem brusztos, egy-két gólos bajnoki lesz, amely remélhetőleg a mi győzelmünkkel ér véget!