Szép akciók, remek gólok – miénk lett a három pont!

Nagyon jó teljesítménnyel rukkolt elő csapatunk a Kaposvár elleni bajnokin: az első félidőben még nem tudtunk betalálni, a szünet után azonban háromszor is mattoltuk vendégeinket, ennek köszönhetően pedig megszereztük a három pontot. Le a kalappal a fiúk előtt!

 

Két súlyos vereség után általában nem egyszerű talpra állni. Nekünk sikerült, és ezt öröm volt látni!

Nagyon nehéz mérkőzés előtt álltunk, hiszen a Kaposvár az előző szezonban még az élvonalban szerepelt, a keretben pedig sok olyan játékos volt, akik megjárták az NB I-et. Ráadásul Waltner Róbert együttese nem rajtolt jól, öt forduló után még nem nyert, épp ezért óriási szüksége volt egy győzelemre.

De a három pont nekünk is nagyon kellett, s a mérkőzés után nyugodtan kijelenthető, hogy mi akartuk jobban, mi tettünk többet érte – és abszolút megérdemeltük, hogy mi szereztük meg! Az első félidő nem bővelkedett helyzetekben, de Kondor és Harsányi révén volt sanszunk a gólszerzésre, miközben a vendégek először Balázs Zsolt révén veszélyeztettek (szerencsére gyenge lövést eresztett meg), majd az utolsó pillanatokban Nagy Tamás kapufája hozta a szívbajt a hazai drukkerekre.

A második félidő sokkal egyértelműbb volt. Csapatkapitányunk, Harsányi István hamar vezetést szerzett – óriási volt az öröm a pályán és a lelátón egyaránt. Sajnos nem sokáig tartott, mert a Kaposvár két perccel később egyenlített, így aztán kezdődhetett minden elölről. Csapatunk nem nyugodott bele az ikszbe, hatalmas energiákat mozgósított a győzelem érdekében, és ennek meg is lett az eredménye. Kapronczai révén ismét előnybe kerültünk, s innen már nem engedtük visszajönni a vendégeket. Sőt! A hajrához közeledve Sili növelte az előnyünket, ezzel feltette az i-re a pontot: 3-1-re megnyertük a mérkőzést!

Szép volt, fiúk, gratulálunk!

 

Szentlőrinc–Kaposvár 3-1 (0-0)

Labdarúgó NB II., 6. forduló. Kozármisleny, 500 néző. Vezette: Berényi Tamás. Szentlőrinc: Slakta – Molnár, Havas, Dulló, Nagy B. – Harsányi (Kovács D., 77.), Hleba, Kapronczai, Vajda (Lehoczky, 63.) – Fröhlich, Kondor (Sili, a szünetben). Vezetőedző: Marián Sluka. Kaposvár: Pogacsics – Nagy J., Nagy T., Szabó A., Hadaró (Vachtler, 30.) – Szakály, Varjas – Földi (Godzsajev-Telmán, a szünetben), Szabó B., Erdei (Andrics, 65.) – Balázs Zs. Vezetőedző: Waltner Róbert.

10. perc: Fröhlich bal oldali szögletét a hosszún helyezkedő Harsányi fejelte középre, Kondor nem tudta közelről a hálóba passzírozni a labdát.

27. perc: Harsányi jobbról, 8 méterről laposan a hosszú sarok mellé lőtt.

45. perc: Nagy Tamás 16 méterről zúdította kapura a labdát, a jobb kapufát találta telibe.

48. perc: Vajda eresztett meg remek lövést 17 méterről, a labda a bal alsóba tartott, Pogacsics azonban kitolta – éppen Harsányi elé, aki jobbról, 5 méterről a kapuba talált (1-0).

50. perc: Gyorsan jött a válasz: lesgyanús helyzetben Balázs Zsolthoz került a labda, aki 15 méterről Slakta felett a léc alá lőtte (1-1).

73. perc: Sili húzott el a jobb oldalon, középre adott, Fröhlich jó érzékkel hagyta a labdát, amely így Kapronczaihoz került, aki lekezelte, majd 12 méterről a kapuba vágta (2-1).

83. perc: Hleba ugratta ki Silit, aki egyedül vihette a labdát Pogacsicsra, a rövid sarkot célozta meg, ám a kapus nagy bravúrral szögletre mentett.

84. perc: Fröhlich szlalomozott be gyönyörűen a védők között a 16-oson belülre, ballal középre lőtte a labdát, amit Sili közelről a hálóba helyezett (3-1).

91. perc: Fröhlich indította remek mélységi passzal Kovács Dávidot, aki jobbról középre adott, az érkező Kapronczai a léc alá szánta a labdát, ám Pogacsics nagy bravúrral védett.

 

További eredmények: Csákvár–PMFC 0-0, Budaörs–Vasas 3-1, ETO FC Győr–Nyíregyháza 1-0, Kazincbarcika–Dorog 1-1, Békéscsaba–Soroksár 1-1, Debreceni VSC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 3-0, Szolnok–DEAC 1-0, Siófok–Gyirmót FC Győr 2-1, Szombathelyi Haladás–Ajka 1-0.

Az állás: 1. Debreceni VSC 13 pont, 2. Ajka 12 (14-4), 3. Gyirmót 12 (10-6), …9. PMFC 9, …13. Szentlőrinc 7.