Holnap 18:00-kor az Alpassport Siklóssal mérkőzik meg a VSK Sellye a Baranyai Megyei I. osztály előrehozott 7. fordulójában Tarcsapusztán.
B csapatunk múlt héten megszerezte első győzelmét a PVSK ellen, de nincs megállás, hiszen a héten két hazai párharc vár labdarúgóinkra.
Szerda este 18 órakor a Siklóst fogadjuk tarcsapusztai sporttelepünkön. Nehéz mérkőzésre számíthat együttesünk, annak ellenére, hogy az első két fordulóban két vereséget szenvedtek Bíró Ferencék.
- Az első fordulóhoz képest a hétvégi mérkőzésen már bátrabbak voltunk, többet kezdeményeztünk, domináltunk – mondta vezetőedzőnk, Pichler Gábor. - Hiányérzetem a kevés kialakított helyzet, illetve a védekezésben elkövetett egyéni hibák miatt volt. Ezeken szeretnénk javítani, ha ez sikerül, lesz esélyünk a győzelemre a Siklós ellen is.
A mérkőzés jegyára 500 Ft lesz, 14 éves kor alatt pedig ingyenes a belépés.