Támadó középpályást szerződtettünk

A szerb első ligás Bácskatopolya együttesétől érkezett az NB II-ben induló csapatunkhoz Sinkovits Dávid, aki reméli, hogy kellemes meglepetést szerzünk a szezon során.

 

 

 

A 22 éves Sinkovits Dávid Szerbiában, Szabadkán született, s pályafutása során játszott az FK Csantavérben, az FK Spartak Suboticában és a TSC Backa Topola együttesében. Utóbbi a szerb első osztály egyik meghatározó csapatává nőtte ki magát, a 2019/2020-as szezonban az előkelő negyedik helyen végzett – csak olyan nagyágyúk előzték meg, mint a Crvena Zvezda, a Partizan és a Vojvodina.

 

– Nagy lehetőség lesz a másodosztályú indulás mind a szentlőrinci egyesület, mind a játékosok számára – fogalmazott Sinkovits Dávid. – Már tapasztaltam, hogy motiváltak vagyunk, mindig győzni akarunk: bízom benne, hogy a hozzáállásunk átlendít majd minket az akadályokon. Szerencsére a beilleszkedéssel nem volt gond, mert egyrészt hozzám hasonlóan a többi csapattag is fiatal, így könnyen megértjük egymást, másrészt több ismerős arc is itt focizik Szentlőrincen. Nagyon remélem, hogy a liga egyik meglepetéscsapata leszünk, a középmezőny lenne az én személyes célom. Támadó középpályásként szeretném játékostársaimat, csapatunkat minél több gólpasszal és góllal segíteni, és természetesen szeretnék minél többet kihozni magamból – azért jöttem ide, hogy tovább fejlődjek.

 

Sok sikert kívánunk Neked szentlőrinci színekben, Dávid!