Telt ház, kétgólos győzelem, ünneplés, tűzijáték – a Szentlőrinc megnyerte az osztályozós párharcot!

Fotó: Fábián Laci/Szentlőrinc SE

Nagyon jó volt ma szentlőrincinek lenni, miként azt sem volt rossz látni, hogy a baranyai városban mennyire szeretik a futballcsapatukat. A piros-feketék nagyot melóztak délután, nagy csatában 2-0-ra legyőzték a Putnokot, ezzel megnyerték az osztályozós párharcot, így visszajutottak az NB II-be. Volt minden, izgalom, szurkolás, pezsgőlocsolás, éremátadó, tűzijáték!

 

Ritkán lát ilyet a szentlőrinci sporttelep: már fél órával a meccs kezdése előtt közel félig tele volt a lelátó. Látszott, hogy ebből telt ház lesz, hiszen folyamatosan jöttek az emberek.

Sokakat érdekelt ez a mérkőzés, és jól is van ez így!

Mindenki tudta, hogy nagy dolgok dőlnek majd el a pályán. Az osztályozós párharc első mérkőzésén, Putnokon 1-1-re végeztek a csapatok, így abszolút a második összecsapásra maradt a döntés. A szentlőrinci fiúk méltán bizakodtak, hiszen a szezon során végig erősek voltak hazai pályán, sorra nyerték a meccseket, egy mostani győzelem pedig visszajutást ért az NB II-be.

Meg is csinálták!

Nem volt ez egy könnyű mérkőzés, voltak benne jócskán fordulópontok. A 13. percben például a kiugró Csörgőt a putnoki kapus, Mészáros buktatta a 16-oson kívül, a nyilvánvaló gólhelyzet miatt pedig villant is a piros lap. Ezt követően mindenki a szentlőrinci gólt várta, ám majdnem a vendégek kerültek előnybe: a 45. percben büntetőt kapott a Putnok, Boros lövését azonban nagy bravúrral védte Héninger! Hát, nem lett volna egyszerű hátrányból felállni egy ilyen meccsen!

A második félidő aztán már úgy alakult, ahogy a hazaiak megálmodták. Az 52. percben egy szöglet után Tamás László fejelt szépen a léc alá – nagyon fontos volt, hogy a Szentlőrinc végre megszerezte a vezetést (1-0). A folytatásban többször is növelhették volna előnyüket a házigazdák, ám Helesh egyszer a bal kapufára csavarta a labdát, egyszer pedig a kapus védett. A 88. percben viszont nem volt pardon, miután Helesht buktatták a 16-oson belül, jöhetett a büntető: Helesh jól célzott, bevágta a labdát a kapu bal oldalába, és ezzel eldöntötte a párharcot (2-0)!

A Szentlőrinc tehát egy döntetlennel (1-1) és egy győzelemmel jobbnak bizonyult a Putnoknál, ezzel jogot szerzett arra, hogy induljon az NB II-ben!

A mérkőzés végén felállva buzdították a szurkolók a kedvenceket, vastapsot kapott a csapat – megérdemelték a fiúk! A lefújás után durrantak a pezsgők, hatalmas ünneplés kezdődött, majd jött az éremátadó. A játékosok és a szakmai stáb, valamint a vezetőség tagjai Keczeli Jenőtől, a Szentlőrinc SE elnökétől, és Bogyay Zoltántól, az MLSZ Baranya Vármegyei Igazgatóságának igazgatójától vették át a megérdemelt aranyérmeket. A hivatalos rész végül hamar befejeződött, de utána jött az „engeddelahajam” életérzés.

 

 

NB II. OSZTÁLYOZÓ 2. MÉRKŐZÉS:

Szentlőrinc – Putnok FC 2-0 (0-0)

Szentlőrinc: Héninger – Miklós P., Keresztes, Tamás L., Kiss-Szemán – Hleba (Múcska, 77.), Kesztyűs (Kiss K., a szünetben), Medgyesi (Sághy, 77.) – Novák Zs. (Szabó Z., 91.), Csörgő (Helesh, 65.), Pataki. Vezetőedző: Pichler Gábor

Putnok FC: Mészáros – Galacs, Szabó K., Tordai, Nemes – Lőrincz (Dobrovolszki, 35.), Vattay, Mrva (Pápai, 14.) – Korbély, Boros, Pócsik (Kovács D., 87.). Vezetőedző: Szala Ákos

Gólszerzők: Tamás L. (52.), Helesh (88. – 11-esből)

 

Az NB II-es Osztályozó 2. mérkőzéseinek eredményei: Békéscsaba-Tatabánya 1-2.