„Továbbra is a saját kezünkben van a sorsunk!”

Legutóbb március közepén játszott bajnokit NB II-es felnőtt csapatunk (Nyíregyházán gól nélküli döntetlenre végeztünk), azóta a válogatott mérkőzések miatti szünet alatt készülünk a folytatásra. Kilenc forduló van hátra, ennyi meccsünk van arra, hogy kiharcoljuk a bentmaradást.

 

Sűrű volt a program számunkra március elején, sorra játszottuk a meccseket – sajnos a sikerélmények többnyire elkerültek bennünket. Az utolsó mérkőzésünkön, Nyíregyházán megszakítottuk rossz sorozatunkat, pontot szereztünk, de ennek ellenére lecsúsztunk a vonal alá, immár kieső pozícióban vagyunk, a 18. helyen állunk.

Március második felében szünetelt a bajnokság a válogatott világbajnoki selejtezői miatt, mi pedig ezt az időszakot arra próbáltuk felhasználni, hogy feltöltődjünk, erőt és hitet merítsünk a folytatásra. Semmi sincs még veszve, hiszen kilenc forduló visszavan, rengeteg pontot lehet még szerezni, miközben a 16. Siófoknak és a 17. Kazincbarcikának csak eggyel van több pontja (30), mint nekünk (29). Nagyon szoros az állás a tabella hátsó régiójában.

– Az elmúlt időszak egyrészt arra volt jó, hogy a sérültjeink többsége felépülhetett – fogalmazott vezetőedzőnk, Marián Sluka. – Most már csak Forgács és Gamil nem hadra fogható, a többiekre mind számíthattam a tegnapi edzésen is. Remélem, mindenki minél előbb utoléri magát.

Szakvezetőnk hozzátette, arra is jó volt a szünet, hogy megszakította a nem túl sikeres időszakunkat. Sokat dolgoztak, sokat beszélgettek a csapattal annak érdekében, hogy mindenki megértse, az utóbbi mérkőzésen rosszabb eredményei ellenére sincs lefutva a bentmaradás, továbbra is a saját kezünkben van a sorsunk.

– A legutóbbi mérkőzéseinken hiányzott valami: senki sem focizott le minket, senki sem futott le minket, mégsem nyertünk. Azért nem, mert nagy egyéni hibákat vétettünk, nem volt megfelelő a koncentráció. Az eltelt két hetet arra használtuk fel, hogy kiderítsük, kik azok a játékosok, akikre rá lehet bízni az utolsó kilenc fordulót! Kik azok, akik valóban el akarják azt érni, hogy a Szentlőrinc a következő szezonban is NB II-es legyen! Úgy látom, hogy az egész csapat megtesz mindent a siker érdekében, és ezt jó látni. Minden tőlünk függ, bent tudunk maradni!

A szünet során csapatunk járt Harkányban és többször edzett Szigetváron. A pályánk talaja ugyanis továbbra is sok nehézséget okozott, miközben az edzések minősége nagyon fontos, ugyanakkor örömteli, hogy klubunk vezetősége minden követ megmozgatott annak érdekében, hogy javuljon a helyzet, jobb legyen a játéktér.

A bajnokság április 4-én (16:30) folytatódik számunkra, most vasárnap az ETO FC Győr csapatát fogadjuk.

Hajrá, Szentlőrinc!