Úgy küzdöttünk, ahogy kell – meg is lett az eredménye!

Fotó: Fábián Laci/Szentlőrinc SE

Egyszerű volt a képlet a Tiszakécske elleni hazai bajnokink előtt: győznünk kellett! Sikerült is, elsősorban annak köszönhetően, hogy végre úgy küzdöttünk, mint az oroszlánok, mindent megtettünk a sikerért, amit szurkolóink is nagyon értékeltek – csodás volt a hangulat!

 

Az utóbbi hetek sikertelensége miatt ezt a meccset amolyan utolsó szalmaszálnak tekinthettük. Ha a Tiszakécskét sem tudjuk legyűrni hazai pályán, valószínűleg vége a dalnak.

Tisztában volt ezzel a Domján Attilát a kispadon váltó Pichler Gábor is, aki a szakmai stábbal próbálta úgy összerakni a kezdőtizenegyet, hogy csupa harcos kerüljön a pályára. Nem kérdés, eltalálta az összetételt, mert tényleg nagyon haraptunk! Már az 5. percben vezetést szerezhettünk volna, nem sokkal később pedig a vendégek kapujában táncolt a labda, miután Miroszlav Grumics értékesítette a László Dávid buktatásáért megítélt büntetőt (1-0).Három kihagyott tizenegyes után elképzelhető, milyen érzésekkel várta mindenki (szurkoló és játékostárs egyaránt) csatárunk lövését…

Sajnos nem sokáig élvezhettük a vezetésünket, mert Bana Gergely játékvezető a túloldalon is büntetőt adott. Nagy kérdés, hogy jogosan tette-e, Prokop mindenre megesküdött, hogy nem bántotta a vendégek csatárát – de ez nem hatotta meg a bírót. Attól sem ájult el, hogy Erdei tizenegyesét kapusunk kivédte, ugyanis újrarúgatta a büntetőt, mert egy játékos idő előtt befutott a 16-oson belülre. Természetesen óriási volt a felháborodás a lelátón, Bana kapott hideget-meleget, ugyanakkor Erdeit semmi sem tudta megzavarni, másodjára már nem hibázott (1-1).

A bekapott gól után is csináltuk a dolgunkat becsülettel, mentünk előre, miközben hátul stabilak maradtunk. A 28. percben Pintér Ádám került ziccerbe, s ha a labda a bal lábára jön, tuti gól lett volna – jobbal azonban csak a felső lécet találta telibe. A szünetig már nem változott az eredmény, így 1-1-es állással mehettek pihenőre a csapatok.

Jól tudtuk, hogy ez nekünk kevés, három pontot kell szereznünk! Ennek megfelelően jöttünk ki a második félidőre, s a harciasságunknak hamar meglett az eredménye. László Dávidot ismét elsodorták a 16-oson belül, jött az újabb büntető, amit megint Grumics vállalt magára – sajnos Halasi most jobbnak bizonyult. Nem sokáig örülhettek viszont kapusuk bravúrjának a vendégek, mert a tizenegyest követő bedobás után Kereszteshez került a labda, aki kőkeményen a hálóba vágta (2-1).

Ismét nálunk volt tehát az előny, amit néhány perccel később ráadásul növelni tudtunk! Lénárt Gábor érkezett kiválóan egy szögletre, s nem hibázta el a helyzetet (3-1). Az eddig sem csendesen szemlélődő szurkolóink teljesen tűzbe jöttek, folyamatosan buzdították csapatunkat – jó volt mindezt látni, hallani!

A hátralévő időszakban nagyon okosan futballoztunk, nem engedtük ellenfelünket a kapunk közelébe, sőt, megrúghattuk volna a negyedik gólunkat is. Ez nem jött össze, a 92. percben viszont Zamostny révén feljöttek mínusz egyre a vendégek (3-2), úgyhogy az utolsó pár perc igencsak körömrágós volt. Mindenki nagyon várta már a meccs végét jelző sípszót, s miután ez megszületett, hatalmas ünneplés kezdődött – iszonyú fontos volt ez a győzelem, mert így még reális esélyünk van a bentmaradásra!

Miután a Békéscsaba hazai pályán 2-2-es döntetlenre végzett a Siófokkal (a vendégek a 92. percben egyenlítettek), a HR-Rent Kozármisleny pedig 2-0-ra kikapott otthon a Nyíregyházától, kettővel feljebb léptünk a tabellán: 36 ponttal a 17. helyről várhatjuk a következő fordulót, amely során az Ajka vendégei leszünk.

 

MERKANTIL BANK LIGA, 35. FORDULÓ:

Szentlőrinc – Tiszakécskei LC 3-2 (1-1)

Szentlőrinc: Prokop – Lénárt, Keresztes, Tamás L., Erdélyi – Múcska (Daróczi, 78.), Havas, Kesztyűs (Radosevic, 81.) – Pintér (Novák, 70.), Grumics, László D. (Rétyi, 78.). Megbízott edző: Pichler Gábor

Tiszakécskei LC: Halasi – Balázs B., Csáki, Farkas A., Vajda – Kiss N. (Oláh, a szünetben), Geiger (Zamostny, 58.), Máté Zs. (Szekér, a szünetben), Pongrácz, Erdei (Vachtler, 75.) – Győri (Horváth Z., a szünetben). Vezetőedző: Klausz László

Gólszerzők: Grumics (10. perc – 11-esből), Keresztes (49. perc), Lénárt (58. perc), ill. Erdei (18. perc – 11-esből), Zamostny (92. perc)

Kiállítva: Horváth Z. (95. perc)

 

Percről percre:

5.perc: Grumics bal oldali beadása után Pintér lövését blokkolták a védők, Múcska ismételhetett, középpályásunk a kapu fölé durrantott.

10.perc: László Dávidot buktatták a 16-oson belül, a játékvezető azonnal büntetőt ítélt. Miroszlav Grumics állt a labda mögé, és kíméletlenül bevágta a kapu jobb oldalába (1-0).

15.perc: A felezővonal közelében jutottunk szabadrúgáshoz, Múcska megpróbálta meglepni Halasit, hirtelen kapura lőtte a labdát, ami végül a bal alsó mellett gurult el – nem volt rossz ötlet.

18.perc: Prokop futott neki Győrinek elég ártatlannak tűnő szituációban, Bana Gergely játékvezető azonban óriási meglepetésre büntető ítélt. A tizenegyest Erdei végezte el, kapusunk érezte, hogy a jobb alsóba jön majd a labda, és nagy bravúrral hárított. Igen ám, de Bana újrarúgatta, mert a partjelző szerint egy játékos idő előtt befutott a 16-oson belülre. A második kísérletnél már nem hibázott Erdei, a kapu jobb oldalába vágta a labdát (1-1).

28.perc: László Dávid ívelte be balról a labdát, a hosszún érkező Pintér jobbal kapura tette, a labda a felső lécről a gólvonal elé vágódott.

48.perc: Ismét László Dáviddal szemben szabálytalankodtak a 16-oson belül, megint büntető következett! Miroszlav Grumics nem volt szívbajos, ezúttal is ő lőtte, ugyanúgy a kapu jobb oldalába szánta a labdát, Halasi azonban ezúttal bravúrral védett.

49.perc: Bal oldalról érkező bedobást követően Keresztes elé került a labda, aki teketóriázás nélkül a kapu bal oldalába lőtte (2-1).

58.perc: Pintér jobb oldali szöglete pontosan érkezett középre, Lénárt 8 méterről fejelt a kapuba (3-1).

62.perc: Pintér szlalomozott a kapu közelébe, majd éles szögből lőtt, de nem tudott túljárni Halasi eszén.

65.perc: Szekér ballal, 19 méterről messze a kapu mellé lőtte a labdát.

75.perc: Lénárt megint majdnem gólt fejelt, csak éppen a saját kapujába – szerencsére Prokop résen volt.

76.perc: Rétyi került lövőhelyzetbe, 16 méterről kapura is küldte a labdát, Halasi azonban védett.

78.perc: Kesztyűs 22 méterről vette célba a kaput, nem sokkal tévesztette el a jobb felső sarkot.

84.perc: Ott lehetett volna a negyedik! Novák Zsombor száguldott el a jobb szélen, Grumics középen várta a labdát, ami sajnos egy ütemmel később érkezett a kelleténél, így odalett a helyzet.

92.perc: Addig pattogott a labda a 16-osunk környékén, amíg Zamostnyhoz nem került, aki kilőtte a bal alsó sarkot (3-2).

95.perc: Miután Bana játékvezető lefújta a mérkőzést, Horváth Zoltán olyan hevesen reklamált, hogy piros lapot kapott.

 

A 35. forduló eredményei: HR-Rent Kozármisleny–Nyíregyháza 0-2, Budafok–Szombathelyi Haladás 1-0, Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Kazincbarcika 1-0, Gyirmót FC Győr–PMFC 0-0, Dorog–Soroksár 0-3, Békéscsaba–Siófok 2-2, Mosonmagyaróvár–ETO FC Győr 0-0, MTK–Ajka 1-1, DVTK–Csákvár 3-1.