Újabb nehéz meccs következik: a Tiszakécskét fogadjuk

Fotó: Kurdi József

Ragyogóan menetel NB II-es csapatunk, amely tavasszal mindhárom bajnokiját megnyerte hazai pályán. Vasárnap behúzhatjuk a negyediket, de ezért is biztosan kőkeményen meg kell dolgozni: a Tiszakécske rágós falatnak tűnik.

 

A múlt heti, Szeged elleni mérkőzésen csapatuk ismét bizonyította, hogy bárkivel fel tudja venni a versenyt, és bárkit le tud győzni, ha tudása legjavát nyújtja. Remek teljesítménnyel rukkoltunk elő azon a meccsen, látszott, hogy minden egyes játékosunk nagyon akarta a sikert.

– Alaposan felkészültünk a Szegedből, a játékosok pedig mindent megvalósítottak a pályán abból, amit kértünk tőlük. Szervezettek voltunk, és beletettük a szívünket, az akaratunkat ebbe a meccsbe! – tekintett vissza a múlt hétvégére vezetőedzőnk, Marián Sluka.

Nem tehetünk másként holnap sem, ellenkező esetben biztosan nem lesz meg a győzelem. Ezúttal a Tiszakécske érkezik hozzánk, amely ugyan jócskán lejjebb van a tabellán (28 ponttal a 16.), mint a Szeged, ennek ellenére hasonlóan kemény mérkőzésre számítunk.

– Tavasszal nagyon jó formában van a Tiszakécske, az idei eredményei alapján ott van az élbolyban, hiszen a hét meccséből négyet megnyert, és csak kettőt veszített el! Látszik, hogy megtalálták azt a stílust, ami fekszik nekik, szervezettek, alázatosak. De nekünk hazai pályán nem lehet más a célunk, mint hogy ismét megszerezzük a három pontot! Úgy érzem, a csapat tudja, hogy mi kell ehhez! Legalább olyan teljesítményt kell nyújtanunk, mint a Szeged ellen, látni akarom a pályán az akaratot és a szentlőrinci szívet!

Bízunk benne, hogy szurkolóink ismét szép számban lesznek ott a lelátón, sokat segítenek nekünk!

A 28. forduló programja: Szentlőrinc–Tiszakécske (március 13., vasárnap, 14:00), Budaörs–Dorog, Ajka–III. Ker. TVE, DVTK–Békéscsaba, Csákvár–Nyíregyháza, Siófok–PMFC, Kecskemét–Szolnok, Soroksár–Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Vasas–ETO FC, Szombathelyi Haladás–Budafok.