„Végre végig tudtam csinálni egy felkészülést!”

Jó erőben érzi magát, idei első bajnokinkon győztes gólt szerzett, úgy tűnik, sokat segíthet csapatunknak a tavaszi szezonban – Fröhlich Rolanddal beszélgettünk.

 

 

Nem volt egyszerű az idei első mérkőzésünk, nagyon mély talajú pályán fogadtuk a Szeged-Csanád Grosics Akadémiát, de Fröhlich Rolandon látszott, hogy bírja a strapát. A 32 éves támadónk az első félidőben szép gólt lőtt, amellyel kialakította a 2-1-es végeredményt – bízunk benne, hogy még sok ilyen megmozdulása lesz tavasszal.

– Én is remélem, hogy így lesz! – mondta Fröhlich. – Úgy érzem, jó passzban, jó erőben vagyok, ami annak köszönhető, hogy egyetlen napot sem kellett kihagynom januárban, végre végig tudtam csinálni egy felkészülést! Ez elég ritka az esetemben: szerintem az utóbbi tíz évben nem volt rá példa.

A felkészülés tehát jól sikerült, s a mérkőzések közti heti ritmus során is mindenki nagyon figyel arra, hogy a hétvégére topformában legyen „Fröcsi”. A terhelést immár személyre szabottan kapja, s ez az odafigyelés bizony bevált, nincs semmi gond, nincsenek izomfájdalmak.

– A Szeged elleni mérkőzést megérdemelten nyertük meg, megküzdöttünk a győzelemért! A Vasas elleni mérkőzéssel kapcsolatban sok hiányérzetem van, játékban ugyanis nem éreztem a házigazdákat annyira erősnek, mint amit a sima 3-0-s siker mutat. De lehet, hogy pont abban jók, hogy van két helyzetük, és abból lőnek is két gólt.

Most vasárnap mi is kiegyeznénk két lőtt góllal, persze csak akkor, ha az ellenfél maximum egyig jut. A 11. helyezett Ajkát fogadjuk, amelyet győzelem esetén beérnénk pontszámban.

– Elég hektikus teljesítményt nyújt az Ajka, bárki ellen képes a jó eredményre, miként bárkitől ki is tud kapni. Az időjárás, a körülmények biztosan nagyban befolyásolják majd ezt a meccset: jelenleg nagyon kemény, fagyott a talaj, ha ilyen marad, akkor hasonló mérkőzésre lehet számítani, mint a Szeged elleni. Inkább küzdelem lesz, mint szép játék. De nekünk mindegy, csakis az eredmény a fontos! – fogalmazott Fröhlich, hozzátéve, hogy nagyon bizakodó a tavaszt illetően, mert úgy érzi, a téli átigazolás során tovább erősödött a csapat. – Az újonnan érkezőknek köszönhetően nagyobb lett a konkurenciaharc a kezdőbe kerülésért. Mindenki azért hajt, hogy bekerüljön a csapatba, emiatt pedig jó helyzetben van a mester!

2021. Február 14., 14.00: Szentlőrinc – FC Ajka.

Hajrá Lőrinc!