Vezetőedzőnknek hiányoztak az olaszok a vébéről, és nagyon örült Lionel Messi sikerének

Fotó: Kovácsevics Dusán

A 2022-es szezonnak vége, itt az idő egy kis szusszanásra, ráadásul itt kopogtat már az ajtón a karácsony is. Kíváncsiak voltunk rá, hogy a nyáron kinevezett vezetőedzőnk, Jeremiás Gergő mennyire tudta és tudja félretenni a focit, miként arra is, hogy milyen ajándékot kérne jövő nyárra.

 

A 2022/2023-as szezon első fele a 20. fordulóval lezárult, a december 11-én lejátszott Gyirmót elleni hazai bajnokival búcsúztunk szurkolóinktól és az évtől. Az újabb pontszerzés (0-0 lett a végeredmény) azt jelentette, hogy végül 22 pontot gyűjtöttünk az őszi idény során, s ennek köszönhetően a 16. helyről várjuk a folytatást.

Csapatunk játékosai, a szakmai stáb tagjai, a vezetők már a karácsonyi ünnepekre készülnek, mindenki a családjával tölti ezeket a napokat. Természetesen így tesz vezetőedzőnk, Jeremiás Gergő is, aki kedden utazott haza Debrecenbe.

– Miután két kis gyermekünk van, akikkel szezon közben nem tudtam annyit foglalkozni, most természetesen jóval több időt szánok rájuk – árulta el szakvezetőnk, majd hozzátette, azért a foci sem marad ki teljesen az életéből. – Minden nap elővettem a laptopot, maradjunk annyiban…

A múlt vasárnap véget ért világbajnokságba nem tudott úgy belemélyülni, ahogy szerette volna, hiszen javában ment az NB II-es bajnokság, így most megpróbálta pótolni mindazt, amiről esetleg lemaradt. Talált egy-két olyan érdekességet, ami felkeltette a figyelmét.

– Jó volt látni több válogatott esetében is, hogy mennyire látszik a szövetségi kapitány keze munkája. Nyilván mindig annál könnyebb dolga volt, minél magasabban jegyzett bajnokságokból érkeztek a játékosai. Gondolok itt például Marokkóra, amely szenzációs védekezéssel rukkolt elő. S bár én nem vagyok az angol foci szerelmese, ennek ellenére nagyon felkészült, jó szakembernek tartom Gareth Southgate-t, aki minden egyes apró részletre figyel. Hozzá kell tennem, a magyar után az olasz válogatott a kedvencem, szóval kicsit meg is voltam sértődve amiatt, hogy ők nem voltak ott a világbajnokságon. Tőlük azért mindig sokat lehet ellesni. Az argentinok aranyérme kapcsán pedig meg kell jegyeznem, nagyon örültem annak, hogy Lionel Messi világbajnok lett, mert abszolút megérdemelte, és most talán azok is megemelték előtte a kalapjukat, akik eddig annyira nem ismerték el!

Persze nem csak a világfutball került terítékre abban a bizonyos laptopban, hanem csapatunk őszi szezonja is. Jeremiás Gergő az utóbbi napokban elemezgette a statisztikákat mind a játékosokat, mind a csapatot illetően.

– A statisztikák alapján összességében azt lehet elmondani, hogy minden mutatóban a középmezőnyhöz tartozunk, van, amiben kicsivel fölé, van, amiben kicsivel alá. Semmiben sem produkáltunk igazán kiemelkedőt. Feltűnő, hogy ellenfeleink rendszerint kevesebb lehetőséget dolgoztak ki, mint mi, ugyanakkor jobb százalékkal értékesítették őket. Ez persze több dolgot is felvet, például a támadójátékunk és a védekezésünk hatékonyságát is. Nem kérdés, mindkettőn lehet mit csiszolni, és nekünk egyértelműen az a célunk, hogy mindent fejlesztenünk kell a jövőben is. A bajnokság első kétharmada, úgy vélem, jól sikerült, amit jelez, hogy amikor belekerültünk a rossz sorozatba, akkor sem álltunk egyetlen pillanatra sem kieső helyen. Nagyon örülnék, ha tavasszal állandósítani tudnánk a jó teljesítményünket.

Végül arra kértük vezetőedzőnket, játsszon el azzal a gondolattal, hogy jövőre, május végén van karácsony. Milyen ajándékot kérne a fa alá?

– Ha Endre bácsi azzal nyüstölne, hogy mikor küldöm már az NB II-es felkészülési programot, én tökéletesen boldog lennék! – mondta mosolyogva Jeremiás Gergő.