Villányban a példás akaraterő és a sportszerűség győzött!

Hatalmasat küzdve nyertünk 3-2-re Villányban egy olyan mérkőzésen, amely jó ideig egészségesen feszült volt, ám a játékpercek előrehaladtával egyre durvább lett. Csapatunk dicséretes koncentrációval vette az akadályt!

 

Mindkét csapat megfelelő intenzitással kezdte a találkozót, azonban a villányiak cseppet pontosabban játszottak az elején, s több nagy helyzetet is kidolgoztak, amelynek már a 3. percben meg lett a gyümölcse számukra. Ezt követően egyre kiegyenlítettebbé vált a játék képe, vendéglátóink gyors kontrákat vezettek, mi pedig igyekeztünk felépített támadásokból eredményesek lenni, de jó ideig csak kioltotta egymást a két alakulat. A 43. percben a nemrég sérülésből visszatérő, de hetek óta egyre jobban és kimondottan elegánsan játszó Újvárosi Ádám révén kiegyenlítettünk – pont a legjobbkor, a szünetre úgy vonulhattunk be, hogy előtte lemorzsolhattunk valamennyit a Villány lelkesedéséből!

Nagy elánnal mentünk bele a második játékrészbe, így az eddigi fordulók legpozitívabb fejlődését mutattuk két félidő között! Sikeréhesen vonultunk ki a folytatásra, s Törőcsik Péter tizenegyesből szerzett találatával a fordítás is hamar összejött. Innentől kezdve egyre koncentráltabbá váltunk, célirányosan építkeztünk, mindvégig kizárólag csak a futballal törődtünk, még az sem zavart meg bennünket, hogy Lehota Bálint egyenlített a hazaiaknál. A mérkőzés hajrájában ugyanis jött Török László, aki egy nehéz szögből elvégzett fantasztikus szabadrúgásgóllal feltette az i-re a pontot!

Sajnos muszáj szót ejtenünk arról, hogy egy idő után egyre durvább lett a mérkőzés. A 60. percben például Simon Botondot le kellett cserélnünk egy csúnya villányi szabálytalanságot követően. Már ekkor is sokat állt a játék, de a későbbiekben volt még két alkalom, amikor a játékvezető, Bánfai Zsolt kénytelen volt a mérkőzés helyett a körülményekkel foglalkozni. Előbb egy hazai stábtag keveredett konfliktusba az egyik partjelzővel, majd a meccs végén bosnyák támadónk, Vintonji Sergej került afférba, miután leköpték – sajnos az eset után még őt állították ki!

 

Villány TC – Mozsgó Szentlőrinc II. 2-3 (1-1)

Villány TC: Wilkesz – Tóth, Ulakity, Kovács P., Nagy (Balogh, 84.) – Bischof, Bálint, Lehota, Várda – Kovács K., Rázsics. Vezetőedző: Kósa Zoltán. Mozsgó Szentlőrinc II.: Gyalus – Simon (Pataki, 60.), Újvárosi, Kiss-Szemán, Farkas – Törőcsik, Török – Tóth (Slavonics, 76.), Pretzl, Hajnal – Molnár (Vintonji, 24.)

Gólszerző: Ulakity (3.), Lehota (52.), ill. Újvárosi (43.), Törőcsik (48.), Török (88.)

Piros lap: Vintonji (94.)

 

Október 30-án 13:30-kor Lovászhetényben folytatjuk a sort, reményeink szerint egy újabb szép győzelemmel! 

Hajrá, Lőrinc!