X. Dr. Valkai István Emléktornával búcsúztunk a 2023-as évtől!

Fotó: Fábián Laci/Szentlőrinc SE

Az előző évek hagyományaihoz hasonlóan idén is egy teremtorna keretein belül emlékeztünk meg együtt mindenki Dokijáról, Dr. Valkai Istvánról. Az idei, egyben tizedik emléktorna nem csak a fociról szólt: városunk női kézilabda csapata igazi derbit játszott.

 

Az idei évben hat csapat vett részt a tornán, két darab három csapatos csoportban. Minden mérkőzés szoros "csatát" hozott, nem voltak nagy különbségek az együttesek között. Az „A” jelű csoportot a Legendák nyerték meg az U19-es gárda előtt, míg a másik csoportban az Edzők előzték meg a Csütörtök Este csapatát.

A csoportmérkőzések után egy izgalmas női kézilabda derbi következett, ahol bajnokság második helyezettje, a Szentlőrinci KSE a listavezető Harkányfürdő SE-t fogadta. A találkozón végig remek hangulat uralkodott, de a meccset a vendég kékek nyerték 29-20-ra.

A kézilabda mérkőzést követően jöhettek az elődöntők: a Csütörtök Este csapata 1-1-es döntetlen után hetesekkel legyőzte a Legendákat. Jól mutatja a kapusok teljesítményét, hogy a hat lőtt hétméteresből egyetlen egy gól született. Igazi presztízs mérkőzés volt az Edzők és az U19 ütközete is: apró nüanszok döntöttek az Edzők javára (1-0 lett a mérkőzés végeredménye).

A helyosztókon az ötödik helyet hétméteresekkel a Minden Mindegy gárdája szerezte meg a PVSK-Retro előtt. A bronzmeccset a Legendák "behúzták" 2-0-ra az U19 fiataljaival szemben. A döntő az utolsó pillanatig nyílt mérkőzést hozott, mindkét csapat előtt adódtak gólszerzési lehetőségek, végül az első percekben szerezett góllal az Edzők csapata lett az idei torna győztese, ezzel pedig új bajnokot avattunk.

- Először is szeretném megköszönni csapatoknak, játékvezetőnek és a többi szervezésben segítő kollégának azt, hogy a torna (is) idén is ilyen jól sikerült – nyilatkozta klubunk korábbi labdarúgója, jelenlegi utánpótlás edzője és a torna egyik szervezője, Leipold Péter. - Úgy érzem, hogy mindenki tudta a szombati napon, hogy a torna többről szól, minthogy focizunk egy kicsit. Emlékeztünk Dokira, emlékeztünk nagy mérkőzésekre és az egész éves rohanásban sikerült egy napot együtt töltenünk. Mégegyszer nagy köszönet! Találkozunk jövőre!

 

A X. DR. VALKAI ISTVÁN EMLÉKTORNA VÉGEREDMÉNYE:

1. Edzők

2. Csütörtök Este

3. Legendák

4. U19

5. Minden Mindegy

6. PVSK-Retro

 

A torna legjobb játékosa: Tamás László

A torna legjobb kapusa: Löcher Dénes

A torna gólkirálya: Miczek Zsolt

 

Legendák névsora: Antal Sándor, Löcher Dénes, Kalmár Zsolt, Dr. Vass Péter, Pincehelyi Zsolt, Lóth József, Gálffy Péter, Miczek Zsolt, Papes Gábor, Zámbó József, Ott József, Leipold Péter, Tamás László.