U14-es leány csapatunk vezetőedzője, ifj. Kurucsai Kornél kapott hivatalos értesítőt arról, hogy U12-es labdarúgónkat, Szép Lénát szeretnék meginvitálni edzésre, emellett több tehetséges leányunkat is szeretettel várják.
A meghívásnak eleget téve hat játékosunk utazott el Felcsútra, ahol első körben körbevezették őket az akadémián, majd egy edzésen vehettek részt a Puskás Akadémia U15-ös együttesénél.
A lányok bár megilletődötten vetették bele magukat az edzésbe, nagyon pozitív és hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak. A korosztályos edzők dicséretei alapján a 2-3 év korkülönbség ellenére is szépen dolgoztak, jó teljesítményük köszönhetően arról is biztosították őket, hogy szívesen látják őket vendégül a jövőben is.
Gratulálunk a lányoknak, a Puskás Akadémiának pedig ezúton is köszönjük meghívást!
Az edzésen résztvevő lányok:
U12 – Magyar Jázmin, Spiel Gréta, Spiel Rebeka, Szép Léna
U13 – Ádok Laura, Szilvási Anna