Értékelték az őszt felső szekciónk utánpótlás edzői

Felsőbb szekciónkban is kiértékelésre került az előző félév, továbbá a nyáron itt is új edzőt üdvözölhettünk Schneider Gábor személyében. Megfiatalított csapatainknak nem volt könnyű az ősz, de bőven akadtak szép pillanatok is az elmúlt hónapokban.

 

Tóth Dávid vezette U12-es korosztályunk rendkívül fiatalon vágott neki az idei szezonnak. A játékosokat és vezetőedzőjüket azonban ez nem tántorította el a munkától, és ahogyan fiatal edzőnk is fogalmazott, látszik a fejlődés és több szép dolgot is látott.

- U12-es együttesünk zömében 2014-es születésű játékosokból áll. Ez a keret még nagyon kevés időt töltött együtt, így még sok munkára lesz szükség, de már látszik a gyerekeken a fejlődés, ez pedig nagyban köszönhető a jó edzéslátogatottságnak. Nagyon sok jó dolgot láttam a fiúktól, támadójátékban azonban még sokat kell fejlődnünk, erre fogunk törekedni a tavasz során. Büszke vagyok a csapatra!

 

U13-as csapatunk, amely szintén Tóth Dávidhoz köthető, nagyszerű őszt produkált, hiszen csupán egyetlen egyszer találtak legyőzőre. A fejlődés minden területen érzékelhető volt labdarúgóinknál és ha nem is tudják megígérni, de mindent meg fognak tenni azért, hogy tovább folytassák ezt a remek formát.

- Szenzációsan teljesítettek a fiúk a mögöttünk hagyott őszi szezon során. Ha őszinték akarunk lenni, magunk sem gondoltuk volna, de teljesen megérdemelten nyertünk kilenc alkalommal a tíz meccsünkből. A játékunkat tekintve nekem is alkalmazkodnom kellett a kerethez, de ezt a félszezont arra építettem fel, hogy a párharcokba fejlődjön a csapat, úgy gondolom, ez maximálisan sikerült. Nem volt túl bő egyébként a keret, de talán ezen is sikerül változtatnunk a téli pihenő alatt. A várható erősítések ellenére sem gondolom, hogy megtudjuk ismételni tavasszal ezt a sorozatot, de azt megígérhetem, hogy megfogjuk próbálni! Ezek a srácok képesek lehetnek rá, ha az őszhöz hasonlóan ugyanúgy csapatként tudnak küzdeni a mérkőzéseken. Nagyon büszke vagyok mindenkire!

 

Batári Tamás vezette rendkívül megfiatalított U15-ös együttesünk sok nehézséggel vágott neki az idei évadnak, de igyekeztek átlendülni az adódó akadályokon. A srácok munkamoráljára egy rossz szava sem lehetett a vezetőedzőnek, továbbá a felsőbb korcsoportban is sikerült bemutatkoznia három játékosnak.

- A nyár folyamán több alapemberünk is távozott, így teljesen újra kellett építeni a nagyon megfiatalított csapatot, amelyből sokan első szezonjukat töltötték nagypályán! A feljövő fiatal korosztály még egyéb kihívásokkal is szembesített. Minden nehézség ellenére szorgalmasan álltunk bele a munkába, és minden tekintetben fejlődtek a gyerekek. Nyilván a fizikai, technikai hátrányokat és hiányosságokat nem lehet egyik napról a másikra eltüntetni, de már az első bajnoki mérkőzéseken is megnehezítettük az ellenfeleink dolgát! Szoros, kiegyenlített mérkőzéseket játszottunk. Hátul stabilak, fegyelmezettek voltunk, azonban elől nem volt meg a kellő minőségünk ahhoz, hogy eredményesek legyünk. Sajnálatos módon betegségemből adódó műtét is eléggé felforgatta a csapat képzését, és ekkor kissé megtört a fejlődés. A műtétem és a lábadozásom ideje alatt mindent megtettek a kollégák - amit ezúton is nagyon szépen köszönünk - , az eredmények azonban továbbra sem úgy alakultak, a már előbb felsorolt okokból kifolyólag. Nagyon nehéz szituáció volt ez az ősz, de a pozitívumokra támaszkodva lehet a tavasszal előre mozdítani a korosztály felkészítését. A félévben azért voltak pozitívumok is, mint pl. az edzéslátogatottság augusztus-szeptember-október hónapokban, vagy hogy három játékosunk is pályára lépett a felsőbb, U17-es korcsoportban.

Eldőlt továbbá, hogy a tavaszi szezont már új vezetőedzővel kezdi meg U15-ös korosztályunk, hiszen id. Kurucsai Kornél fog csatlakozni utánpótlásunk szakmai stábjához.

 

U17-es gárdánk új edzővel vágott neki a nyáron a munkának, hiszen Schneider Gábor személyében egy tapasztalt, felkészült szakember csatlakozott sportegyesületünkhöz. Nagyon szépen kezdték a szezont fiataljaink, de a féltávnál sajnos több sérülés is gátolta az eredményességet, azonban vezetőedzőnk számára a fejlődés a legfontosabb, amiben lát előrelépést.

- Hét PVSK-s esztendő után új állomásra érkeztem a pályafutásomban, amely teli van kihívásokkal, amiket én kedvelek. Ha röviden fogalmazom meg, hogy mi volt a cél, akkor a fejlődés az a szó, ami ide illene. Fejlődés a technika, a taktika, a motoros képesség, a motiváció, azaz a labdarúgás minden területén. Ha ez megvan, akkor az eredményesség egyenes következmény lesz. A tavalyi évhez képest léptünk egyet, de a hétmérföldes csizma még nem került a játékosok lábára. Hiszem, hogy a megkezdett munka mind a játékosfejlesztés, mind a csapatfejlesztés terén pozitív változást hoz és a tabellán is előre fogunk lépni. Köszönöm a klubnak, a vezetőknek, a kollégáknak, a játékosoknak és szülőknek, hogy befogadtak, igyekszem a lehető legjobb tudásommal szolgálni a srácok és a klub fejlődését!

 

Gálffy Péter U19-es csapata izgalmas őszön van túl: előrébb jegyzett ellenfeleket tudtak meglepni, de hullajtottak pontokat az alsóházi együttesek ellen is. Korábbi labdarúgónk hálás a játékosainak az elvégzett munkáért és úgy gondolja, hogy egy jó közösséget alkotnak.

- Rosszul indult a felkészülésünk, mivel jóval kisebb létszámban vágtunk neki a munkának, mint ahogyan az tervezve volt, de pár igazolással sikerült erősítenünk! Jó rajtot vettünk a bajnokság kezdetekor, de sajnos a sérülések nálunk is közbeszóltak. Nehéz mérkőzések és jó ellenfelek jellemzik a mezőnyt, minimális a csapatok közti különbség, ami az eredményekből is meglátszik. Minden elismerésem a játékosaimnak, mert tisztességgel végigcsinálták a félévet. Természetesen van hiányérzetem az elért helyezésünkkel kapcsolatban, amin javítani szeretnénk tavasszal! Sokat tanultam a fiúktól, amiért hálás vagyok! Úgy gondolom, hogy a srácok jól érzi magukat mikor együtt vagyunk, és nekem ez nagyon fontos! Hajrá lőrinc, hajrá U19!