Négy korosztályban rendezünk színvonalas nemzetközi tornát!

A Szentlőrinc SE február első két hétvégéjén színvonalas nemzetközi utánpótlás tornát rendez: az Absolute Teamsport Focivilág XV. Vörös Zoltán Emléktornán négy korosztály csapatai lépnek pályára a szentlőrinci sportcsarnokban. Hatalmas lesz a mezőny, összesen 34 együttes vesz részt a tornán!

 

Az utánpótláskorú játékosoknak nyújt kiváló játéklehetőséget az Absolute Teamsport Focivilág XV. Vörös Zoltán Emléktorna, amelyet a szentlőrinci sportcsarnokban rendezünk meg. Február 1-jén, most szombaton az U13-as korosztály mérkőzéseivel kezdődik a sorozat, 2-án, vasárnap az U10-eseké lesz a főszerep. Egy héttel később, 8-án, szombaton az U11-esek lépnek pályára, vasárnap pedig az U9-esek küzdenek meg egymással.

A torna mezőnye minden korosztályban színvonalas mérkőzéseket, nagy küzdelmet ígér. Az U9-eseknél ott van az indulók között a Fradi mellett a horvát Beta Kapuciner, az U11-eseknél két szerb együttes, a Mladost és az SF Orange, az U13-asoknál pdig szintén részt vesz a küzdelmekben az SF Orange.

– Ezzel a tornával méltó emléket szeretnénk állítani Vörös Zoltánnak, aki testnevelő tanárként Szentlőrincen elkezdte oktatni a futballt – fogalmazott klubigazgatónk, Pichler Gábor. – Erős lesz a mezőny, a résztvevők garantálják a magas színvonalat: amellett, hogy a környező egyesületek elfogadták a meghívásunkat, annak is nagyon örülünk, hogy a nemzetközi kapcsolatainknak köszönhetően külföldi csapatok is érkeznek. A téli időszakban ez a torna kiváló játéklehetőséget biztosít a gyerekek számára!

Az U13-as mezőny (február 1., szombat). A csoport: Szentlőrinc SE „piros”, PEAC, PMFC U12, Szekszárdi UFC. B csoport: Szentlőrinc SE „fehér”, PVSK, Kozármisleny FC, SF Orange (szerb).

Az U10-es mezőny (február 2., vasárnap). A csoport: Szentlőrinc SE, PVSK, KECSA, Paksi FC. B csoport: PMFC U9, PEAC, Mohácsi TE 1888, Szekszárdi UFC.

Az U11-es mezőny (február 8., szombat). A csoport: Szentlőrinc SE, Kozármisleny FC, Mohácsi TE 1888, PEAC, SF Orange (szerb). B csoport: PMFC, Dombóvári FC, Paksi FC, PVSK, Mladost (szerb).

Az U9-es mezőny (február 9., vasárnap). A csoport: Kozármisleny FC, Mohácsi TE 1888, BFLA Kaposvár, Beta Kapuciner (horvát). B csoport: Szentlőrinc SE, PMFC U8, PVSK, FTC U8.