Utánpótlás összefoglaló (2023/19.)

Fotó: Kovácsevics Dusán/Szentlőrinc SE

Utánpótlás együtteseink kiegyenlített mérleget produkáltak az előző hétvége folyamán, hiszen három győzelem mellé három vereség társult. U19-es csapatunk folytatta jó sorozatát, az U13 pedig megszerezte idei első győzelmét.

 

MLSZ REGIONÁLIS U19 ALAP DÉLNYUGATI CSOPORT 8. FORDULÓ:

Szentlőrinc SE – FC Nagykanizsa 3-0 (0-0)

Szentlőrinc SE: Varga S. – Nagy Sz., Takács, Rózsa (Simonics, 46.), Király (Nagy G., 82.), Cserneczky (Varga B., 76.), Major, Gergics (Szabó, 76.), Horváth, Kárpáti, Bencze (Molnár, 46.).  Utánpótlás edző: Szolga Gorán

Gólszerzők: Molnár (78., 79.), Gergics (58.)

Szolga Gorán: - Véleményem szerint sokszor felnőtt szinten is óriási próbatételt jelent feltörni egy csapat védekezését, ha ezt tíz játékossal, húsz méterre a kapujuktól teszik! Türelmesen játszottunk, a második félidőre egy más fajta taktikával mentünk ki, ami jól sült el, hiszen három gólt tudtunk szerezni, amivel sikerült ismét egy szép győzelmet aratnunk! Gratulálok a fiúknak, nagyszerűen játszottak!

MLSZ REGIONÁLIS U17 ALAP DÉLNYUGATI CSOPORT 8. FORDULÓ:

Szentlőrinc SE – LUA Baja 0-4 (0-0)

Szentlőrinc SE: Nagy O. – Pettermann, Molnár, Serdán (Nagy M., 75.), Katona, Szeberényi, Szilvási (Baráth, 46.), Simonics, Egréder, Kolonits, Szokol. Utánpótlás edző: Zámbó József

Zámbó József: - A több hónapon keresztül, nehezen felépített várunknak elég egyszerűen és könnyen ledöntötték a tornyát, melyet újra kezdhetünk elölről felépíteni!

 

MLSZ REGIONÁLIS U16 ALAP DÉLNYUGATI CSOPORT 8. FORDULÓ:

Szentlőrinc SE – Kaposvölgye LUE 0-4 (0-0)

Szentlőrinc SE: Busi – Németh, Szokol, Csabai, Szilvási, Darázsi (Ninkó, 22.), Katona, Szeberényi, Mudik (Balogh, 58.), Szabó, Egréder. Utánpótlás edző: Leipold Péter

Leipold Péter: - A csapat ügyesen alkalmazkodott a sáros, mély pályához. Küzdelemben és akaratban is egyenrangú ellenfelei voltunk a Kaposvölgyének. Amikor úgy nézett ki, hogy van keresnivalónk az ő kapujuk előtt, sajnos gólt kaptunk. Ez el is döntötte a találkozót. Becsülettel hajtott mindenki ezután is, de már nem volt meg a kellő hit. Egy szépítő gólt megérdemeltünk volna.

 

MLSZ REGIONÁLIS U15 ALAP DÉLNYUGATI CSOPORT 8. FORDULÓ:

Szentlőrinc SE – PVSK 0-2 (0-0)

Szentlőrinc SE: Katona – Jakab, Gellér (Balogh, 53.), Erdei, Csabai, Vári, Ninkó, Krammer, (Kern, 46.), Mudik, Szabó, Basa. Utánpótlás edző: Batári Tamás

Batári Tamás: - Rengeteg problémával kerültünk szembe a héten. Sérülések, betegségek. Még a mérkőzés előtti éjszaka is változtatnunk kellett a tervezett összeállításon. Próbáltuk minden körülménytől függetleníteni magunkat, és csakis a veretlen listavezető elleni játékra koncentrálni! Ez jól sikerült a gyerekeknek, mert roppant összeszedett és fegyelmezett teljesítményt nyújtottak! Tudtuk, hogy nem fogunk dominálni ezen a mérkőzésen, de jól alkalmazkodtunk, és nagyon fegyelmezetten játszottunk. Ez mindaddig működött, amíg az ellenfél nem frissített öt poszton is. Utána sajnos már érződött a lábainkon az előző napi mély talajú U16-os mérkőzés. Ezt ki tudta használni a vendég együttes, és a maga javára eldöntötte a meccset. Minden elismerésem a játékosainké, akik példamutatóan álltak helyt egy tiszta korosztályú csapat ellenében! Reméljük a következő mérkőzéseken is ilyen felfogásban tudunk pályára lépni!

 

MLSZ REGIONÁLIS U13 ALAP DÉLNYUGATI CSOPORT 8. FORDULÓ:

Szentlőrinc SE – Holler UNFC 1-0 (0-0)

Szentlőrinc SE: Almás (Kácsor, 41.) – Kesztyüs, Hatos, Szommer, Krécsó, Smudla, Szép, Vidákovics (Magyar, 41.), Kismarci. Utánpótlás edző: Gálffy Péter

Gólszerzők: Kismarci (49.)

Gálffy Péter: - Végre beérett az elvégzett munka! Nagyon akartuk a győzelmet, ami kicsit késve, de megérkezett. Kapott gól nélkül lehozni egy meccset minden szinten nehéz, viszont nekünk most sikerült. Gratulálok a fiúknak!

 

MLSZ REGIONÁLIS U12 ALAP DÉLNYUGATI CSOPORT 8. FORDULÓ:

Szentlőrinc SE – Holler UNFC 5-3 (4-2)

Szentlőrinc SE: Éder – Schaub (Szántó, 41.), Dénes, Busi, Ungváry (Mihály, 41.), Péter, Grim, Dombos, Hatos (Bedő, 41.). Utánpótlás edző: Tóth Dávid

Gólszerzők: Grim (11., 75.), Dénes (1.), Péter (12.), Poszovácz (29.)

Tóth Dávid: - A hétvégén ismét egy kiélezett találkozóra volt kilátás, bizakodva vártuk a szombatot. A nagy esőzés miatt azonban egy kicsit átalakult a taktikánk, ezúttal nem kértem a fiúktól, hogy minden esetben próbáljuk meg szépen kijátszani a labdát, mivel sokszor megállt a játékszer a pocsolyában. A fiúk azonban remekül alkalmazkodtak a körülményekhez, és nagy elánnal vetették bele magukat a párharcokba. Több fiatal játékos is lehetőséget kapott, akik bizony éltek is a bizalommal! Büszke vagyok a csapatra!