Utánpótlás összefoglaló (2024/17.)
Az előző hétvégi rossz időjárási körülmények miatt több utánpótlás esemény is elmaradt fiataljaink számára. Két korosztályunk a Baját fogadta, U11-es együttesünk pedig Regionális Bozsik Tornán vett részt.
Az előző hétvégi rossz időjárási körülmények miatt több utánpótlás esemény is elmaradt fiataljaink számára. Két korosztályunk a Baját fogadta, U11-es együttesünk pedig Regionális Bozsik Tornán vett részt.
A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottság döntésének értelmében programváltozás következz be NB II-es csapatunknál, hiszen a soron következő fordulóban vasárnap helyett hétfőn fogunk pályára lépni Kazincbarcikán, ráadásul TV-s mérkőzésen!
Tegnap az M4 Sport stúdiójában kisorsolták a MOL Magyar Kupa 32-es táblájának, azaz 4. fordulójának párosítását. Ifjabb Bene Ferenc közreműködésével izgalmas párharcba csöppentünk hiszen az NB I-es ZTE FC-t fogadhatjuk október 30-án.
A Magyar Kupa harmadik fordulójában a PMFC-vel találkoztunk, s ahogy egy ilyen megyei rangadóhoz illik, nem számított, ki melyik osztályban szerepel: a rendes játékidő 3-3-as döntetlennel ért véget. A hosszabbításban sem született döntés, a vasárnap estébe nyúló mérkőzésen büntetőkkel végül mi jutottunk tovább.
A válogatott mérkőzések miatti szünet után holnap már ismét tétmeccset játszik csapatunk, a MOL Magyar Kupa harmadik fordulójában a Pécsi MFC vendégei leszünk.
Élvonalbeli rutinnal felvértezett, tapasztalt kapus érkezett hozzánk a nyáron Gyurján Márton személyében, aki mind a hat eddigi bajnokinkat végigvédte. Nem a bravúrjairól szóltak ezek a meccsek, ám ezt ő sem bánja – úgy érzi, elsősorban a csapatvédekezésünknek köszönhetjük a sikeres szereplésünket. Persze biztosak vagyunk benne, hogy eljön majd az ő ideje is!
Véglegessé vált a Merkantil Bank Liga NB II-es keretünk, ahol nagy volt a mozgolódás a nyár folyamán. 18 új labdarúgó érkezett, 14 távozott, egy játékosunk pedig kölcsönben tölti a 2024/2025-ös szezont.
Jó hétvégét zárt utánpótlásunk hiszen öt mérkőzésből háromszor győztesen hagyhattuk el a pályát, egyszer kellett pontosztozkodás sorsára jutni és egyszer kellett az ellenfélnek gratulálni a győzelemhez.
Első számú együttesünk jó iramú felkészülési mérkőzést játszott az OTP Bank Ligában szereplő Kecskeméti TE otthonában. A találkozón mind a két fél előtt adódtak lehetőségek, és a teljes keret bizonyíthatott a szakmai stábnak.