A mindent eldöntő utolsó forduló (2006/2007)

Örökké nem lehet a csúcson lenni! A Szentlőrinc SE egy veretlen, kimagasló bajnoki év után, az NB III Dráva-csoportjában, a harmadik helyen fejezte be a bajnokságot, 2007-ben. De ezt a teljesítményt nagy hullámvölgynek nem kehet nevezni. Hiszen egy seregnyi hazai egyesület elfogadná legjobb eredménynek azt az érmet, illetve a dobogós helyezést.

A megidézett évadot vizsgálva néhány érdekesség, illetve különlegesség megállapítható. Rendkívül jól sikerült a nyárvégi, őszi rajt, mert az első 11 játéknapon sikerült megőrizniük a fiúknak a veretlenségüket. Azután elkövetkezetek a kudarcok is, mindjárt kettő. Ezek után, tavasszal ismét 11 veretlen találkozó jött sorban. A vége viszont ismét „kajlára” sikeredett, pont nélkül ért véget a szentlőrinciek számára az utolsó két fellépés.

Vagyis, a 26 meccsből 17 végződött teljes sikerrel, az 5 eldöntetlen mellett. A balsikereket meg már megemlítettük, néhány sorral feljebb, amikből 4 akadt. A szerzett 64 gólra 16 válasz érkezett. A pontok rovatában pedig 56 állt. Mindez Mészáros Ferenc vezetésével történt meg. A bajnok kozármislenyiek mindkét összecsapáson felülmúlták vetélytársukat. Ebből különösen az utolsó volt fájó dolog, mert az a bajnoki címbe került. Ráadásul a Komló „becsúszott” másodiknak, fokozva a szurkolók érthető bosszúságát.

Az egyéni mutatókat vizslatva levonhatjuk azt a következtetést, hogy Gálffy Péter volt a szezon „sztahanovistája”. Minden találkozón szerep jutott neki, méghozzá kezdőként. Csupán három alkalommal cserélték le. Őt követte Horváth György kapuvédő, aki csupán egyszer nem állhatott a gólvonalra, vagyis 25 esetben kapott bizalmat. Ugyanannyiszor volt a gyepen Pincehelyi Zsolt, illetve Krász Zsolt, de őket többször cserélték le, no meg be. Bár ez utóbbi csak Krásszal esett meg, az idény során.

Öt kiállítással is sújtották a bírók a Szentlőrinc labdarúgóit. Ami nem kevés, illetve máskor alacsonyabb számmal is fejeztek be idényt.

A házi gólkirályi címhez nem volt szükség óriási bravúrra, mivel a legjobb Wittrédi Dávid lett, 12 találattal. Utána Abou Warda Renátót kell megemlítenünk, aki 9-ig jutott. Egyel maradt el mögötte Pincehelyi Zsolt.

A védelem 14 esetben hozta „nullásra” a mérkőzést, ami több, mint 50%-os mutató. Szóval elég megbízható módon tartották az érintettek a hátsó állásokat. Ezen alkalmakkor végig Horváth György állt leghátul. A balszerencsés Békési Andrásnak egyszer jutott feladat, vereség lett a vége, méghozzá 0-1.

Akik pályára léptek: Abou Warda Renátó, Armbruszt János, Beraki András, Békési András, Berkics György, Bodó Péter, Fodor András, Gálffy Péter, Hámori Árpád, Horváth György, Krász Zsolt, Kósa László, Krausz Zoltán, Leipold Péter, Lóth József, Orlovics Gyula, Papes Gábor, Pincehelyi Zsolt, Reich Sebatian, Schuszter Roland, Schwedics Zoltán, Szabó II Csaba, Szabó Norbert, Veit Péter, Wittrédi Dávid, Zámbó József.