Kiélezett csata után vissza az NB III-ba (2013/2014)

Nehéz küzdelemben fényesedett az aranyérem...

Félig-meddig tévedésből került a hazai negyedik vonalba a Szentlőrinc csapata. Ha már alászállt a gárda, akkor következhetett az oktatófilm befűzése. Hiszen veretlenül végzett az élen a klub. A szerzett gólok száma 103 volt. Igazi ellenfél csupán egy akadt a mezőnyben, de a szászváriaknak végül be kellett érniük a szoros második hálátlan szerepével. A Lóth József, illetve Nagy Gábor vezette brigád viszont ismét az NB III-ba léphetett. Oda, ahol a megérdemelt helye volt korábban is. Egy aranyat megért a kirándulás.

Az ősz során becsúszott négy döntetlen a csapat életében. Tehát mindenképpen a sikerek jellemezték a menetelést, a Baranya megyei I. osztályban. Ahol föntről, az NB III-ból érkezve bizony volt okuk tartani a vetélytársaknak a Szentlőrinctől. A fél idény legfontosabb meccsén, a Szászvár vendégjátéka 1-1-es végeredményt hozott, ami akkor némi csalódást jelentett ’lőrinci részről.

A tavasz ellenben mindenkit, szinte mindenért kárpótolt a Szentlőrinc házának táján. Bár szégyenkezni korábban sem kellett, de javítani lehetett a mérlegen. Ez meg is esett, mivel csupán egyszer volt a végeredmény eldöntetlen, 0-0. Természetesen a szászvári derbi volt az. Amiről később kiderült, sordöntőnek számított. Mivel utána minden akadályt tökéletesen vettek a bajnokesélyesek, valóra is váltották azt, ami majdnem kötelező volt. Csupán gólkülönbséggel, de az élen maradt a klub.

Az utolsó öt fellépés során 25-1 volt a szerzett, illetve kapott gólok mutatója, ami jelzi a hengermű erejét. Az ilyen gépezet elől szoktak a bölcsek kitérni, ha már megállítani nem tudják az elszabadult erőket.

Harminc játéknap során csak negyedórákat hagyott ki Lauer Norbert, a gólvágó. Még őt is megelőzte Kalmár Zsolt, aki csupán 30 percet nem volt a játéktéren. A 29 fellépésével közel volt a csúcshoz Vass Péter, Benke Viktorral párban. Ők olyanok voltak, mint egykoron a sztahanovisták. Mindent a terv érdekében, akadályt szinte nem ismertek.

Négy kapus szedte be a 25 gólt. Az élen Vuk Márton (15) végzett, Gellner Gábor (7), Berki Balázs (2), valamint Veriga István (1) következett a sorban. Így állt össze a 25-ös lista.

A pálya másik oldalán nagyobb volt a nyüzsgés. A aranycipős Laki Zoltán (24) lett, az ezüst Lauer Norbertnek (22) jutott, a bronz Benke Viktornál (18) maradt. Ez 64 összeadva. Sok ellenfél szeretett volna annyit végeredményként, mint amit az említett trió összehozott.

Akik pályára léptek: Benke Viktor, Berki Balázs, Berkics György, Berta Zsolt, Gellner Gábor, Harangozó Ákos, Hideg Mihály, Kalmár Zsolt, Kapronczai Norman, Kiss Márk, Lauer Norbert, Laki Zoltán, Leipold Péter, Lóth József, Martin Patrik, Simonics Dávid, Szabó Gergő, Szabó Flórián, Szilágyi Márk, Tóth Ákos, Tóth János Gábor, Váradi Richárd, Vass Péter, Veriga István, Vuk Márton, Zámbó József, Zsebe Attila.