Rossz szezonrajt, pontgazdag szezonzárás (2015/2016)

A lift végül elindult felfelé, a nyolcadiknál állt meg

A rajt fontosságára a vágtázóknál kiemelten fontos. Bár az atlétika nem labdarúgás, utóbbi esetben sem hátrány, ha valaki jól lő ki. A Szentlőrinc viszont szinte lekéste a startpisztoly eldördülését. Hátrányba került a csapat a labdarúgó NB III Közép csoportjában. Ebből aztán akadtak nehézségek, de a végére majdnem minden a helyére került, beállt a rend. Az együttes az osztály 8. helyén fejezte be a sorozatot, amit elfogultan, de jónak nevezhetünk.

A kispadon új emberrel, Papp Zoltánnal kezdte meg a bajnokságot a Szentlőrinc gárdája. A korábban megálmodotthoz képest, az első négy játéknapon elmaradtak az eredmények. Négyszer 90 perc alatt 1 pont, nem sok, inkább kevésnek tűnt. Aztán egy szabadnap után végre eljött a siker pillanata, a Békéscsaba elleni 2-1-es győzelemmel. Ennek ellenére, a 11. játéknap után Papp Zoltán távozott, mert úgy érezte, tovább nem tud már segíteni. A poszton Reith Róbert követte, egészen az utolsó pillanatig. Ennyit a szakmai irányításról.

Még ősszel, már lassan be is indult a szekér, bár a hajrára ismét érkezett két vereség. A tavaszi indulás megint pont nélkül érte a fiúkat. De azt követően három meccsen 9 pontot sikerült begyűjteni. A hullámvölgyek végén, az utolsó négy fellépés 10 pontja azt jelentette, a liftezés remekül sült el.

A legszorgalmasabb labdarúgó Hajnal Gábor volt. A 32 körből 31 esetben volt a gyepen. Egyszer mulasztott, akadt eset, amikor lecserélték, máskor beállt. Mégis, ha az idényről valakit fontos megkérdezni, akkor mindenképpen őt érdemes javasolni. Harminc fellépéssel Tóth Márk követi őt, de Nikolic Vukán is 29 esetben játszott. Igaz, neki percben azért kevesebb jutott, tavasszal például nem volt végig a pályán egyszer sem.

A 40 szerzett gólon 17 játékos osztozott, igaz, egy külső segítség szintén érkezett, öngól formájában. A házi gólkirály 7-7 találattal Turi Tamás lett, Nikolic Vukan társaságában. Mögöttük lett harmadik a maga 4 vonásával Tóth Márk, hármasban Lóth Józseffel és Horváth Péterrel.

A kapuba négy hálóőr állhatott be, ami nem kis érték ebben a kategóriában. Nem mindig szoktak ekkora számban harcba szállni egy ilyen fontos posztért. A lista élén Paceka Norbert volt, a 17 védésével (21 kapott góllal). A 13-ig jutó Ambrusics Róbert (20) utána Németh Martin (3) következik, neki egy csata jutott. Pont annyi, mint Gáspár Szabolcsnak (0).     

Akik pályára léptek: Ambrusics Róbert, Bartal Bence, Berdó Valentin, Berkics György, Dekanics Márk, Domonkos Csaba, Füredi Szabolcs, Gáspár Szabolcs, Hajnal Gábor, Harsányi István, Horváth Péter, Kaffai György, Kalmár Zsolt, Kiss Márk, Kovac Zoltán, Lóth József, Mezei Olivér, Németh Martin, Nikolic Vukan, Paceka Norbert, Pethő Krisztofer, Reith Renátó, Ruff Márk, Szilvási Zoltán, Tóth Ákos, Tóth Márk, Turi Tamás, Zámbó József, Zsebe Attila.