Másodjára is nekivághatott az NB II-es bajnokságnak a Szentlőrinc. A honi futball második vonalában cseppet sem volt egyszerű a második megkapaszkodás sem. Hiszen az együttes költségvetése a többiekéhez képest meglehetősen alacsony volt. Ebből következően tehát nem a legdrágább játékosok fellegváraként emlegették a szezonban a baranyai kisváros csapatát. Mindentől függetlenül, nehéz keretek között ismét sikerült megérkezni a 16. helyre. Ott, ahol a volt NB I-es alakulatokkal kellett versenyezni.
Csak nézőpont kérdése, milyennek minősítjük az edzők változását. Mert elvileg négyen vitték végig a 38 fordulót, de azért ezt nem árt kissé árnyalni is. A korábbi év főnöke, Marian Sluka folytatta a szakmai munkát, de nem vele fejeződött be a sorozat. Előbb a 13. játéknapon, egy eltiltás okán Horváth Elemér egyszeri 90 percre ugrott be helyette, győzelemmel. A 26. körben meg Pichler Péter oldotta meg a feladatot, hasonló okból. A 36. felvonástól kezdve ellenben már Gabala Krisztián ült a kispadon, neki három mérkőzés jutott. Az utolsó előttit megnyerte, a következő meg már nem számított, legfeljebb rontotta a gólkülönbséget a kecskeméti „zamek” (7–2). De a sláger is azt mondja: „Csak a szépre emlékezem…”
A végtelennek tűnő menetelés során, a 38 fordulóban 35 játékos kapott bizalmat a szakmai vezetők valamelyikétől. A majdnem állandóságot Tamás László jelentette (33 mérkőzés/2962 perc), igaz őt megelőzte Harsányi István (37/2838), most már csak az a kérdés, mi a fontosabb, a meccs, netán a perc? A harmadik Grumics Miroszlav (33/2274) lett. Olyan volt, mint a fregoli. Állandóan rángatták, le-fel. De rutinnal mindent megoldott. Erdélyi Botond mutatói (33/2651) is kiemelkedtek, de már követhetetlen, hányadikként érdemes említeni a nevét.
Kapusként ketten versenyeztek. A vetélkedést Prokop Rostislav nyerte meg a maga 31 fellépésével. Hajagos Tamásnak 8 ízben adatott meg a lehetőség a bizonyításra, egyszer mindketten védhettek. Prokop 44 gólt láthatott közelről, Hajagos meg 13-at. Előbbinek akadt kilenc „nullás” működése is.
A házi góllistára 15-en iratkoztak fel. A 11-ig jutó Harsányi István különösen a hajrában termelt jól. Akkor zsinórban háromszor lehetett a nevét olvasni a tudósításokban, a zárónap előtti hetekben. Grumics sporttárs 7-ig ért el. Bányai Péter 4-et jegyzett az évben. Hét játékos pályázott az „Alumínium-cipőre” (aranyra nem tellett!), ők egyszer lehettek eredményesek, de végül a lábbelit megosztva, senki sem kapta meg.
A pályán voltak: Bányai Péter, Biben Barnabás, Cenaj Drilon, Drljo Andrija, Erdélyi Botond, Farkas Marcell, Hajagos Tamás, Hajnal Gergely, Harsányi István, Havas Attila, Hesz Olivér, Grumic Miroslav, Jancsó András, Keresztes Bence, Kis-Szemán Péter, Kovács Máté, Mervó Bence, Mucsányi Márk, Nagy Barnabás, Nagy Zsombor, Németh Barnabás, Németh Márk, Onuigbo Maduka Marius, Petró Balázs, Prokop Rostislav, Rétyi Róbert, Slavonics Bálint, Szabó Máté, Sinanovic Sinan, Tamás László, Tóth Máté, Török László, Törőcsik Péter, Újvárosi Ádám, Vintonji Sergej.