Az elmúlt hétvégén ismét a legkisebbeké volt a főszerep sporttelepünkön, ugyanis ismét megrendezésre került az U7-es és U9-es Bozsik Fesztivál is. Az U11-es fiúk Szekszárdon jártak, U10-12-es lányaink számára pedig Pécs volt a következő állomás a regionális tornasorozatban. U12-13-as csapataink Kaposvölgyéről hozták el a három pontot, emellett egyik U15-ös leány csapatunk is szép sikerrel távozhatott Kétújfaluról.
U7 BOZSIK FESZTIVÁL – SZENTLŐRINC:
Szentlőrinc SE: Papp Miron, Varga Áron, Bakos András, Kovács Dániel, Dömötör Dominik, Kuczkó Milán, Ragán Adrián, Csekő Kristóf, Bernát Dominik, Kasza Denisz, Szabó Zsombor, Nánási Levente. Edző: Porkert Ádám
Porkert Ádám: - Úgy látszik a Bozsik fesztiválokra idén mindig jó időben kerül sor, ugyanis múlt vasárnap is nagyon szép időben játszhattak a gyerekek. Azt láttam a srácokon, hogy nagy kedvvel érkeztek, amit a pályán be is bizonyítottak. Az edzésen gyakoroltakat egyre többet viszontlátom, aminek nagyon örülök. Mindenki nagyon jól érezte magát. Külön öröm, hogy hétről hétre tudunk pár olyan gyereket is vinni, akinek ez az első fesztiválja és ennek ellenére remekül felveszi a kesztyűt a többiekkel. Összességében egy jó Bozsikon vagyunk túl, a hibáinkon pedig továbbra is dolgozunk.
U9 BOZSIK FESZTIVÁL – SZENTLŐRINC:
Szentlőrinc SE: Bánszki Zsombor, Borissza Milán, Kis Gergő, Nagy Vilmos, Bakó Márk, Bencsik Bence, Horváth Julianusz, Horváth Dzsasztin, Szántó Bálint, Korsch Conor, Litkei Levente, Basa Andor, Szilágyi Miron, Varga Zerind. Edzők: Csilits Richárd, Tamás László
Csilits Richárd: - A gyerekektől bátor kezdeményező játékfelfogást láttam. Labdával és labda nélkül is keresték az üres területeket a pályán. Labdavesztés után egyből visszatámadtak és próbálták minél hamarabb visszaszerezni a labdát. Ezeknek az alapelveknek köszönhetően ’jó eredménnyel’ zárták a gyerekek a napot.
Tamás László: - Mindhárom csapatunknak jár az elismerés! Nagyon ügyesek voltak egytől egyig. Volt, aki nagyon pozitív meglepetést okozott, sok gólt rúgtunk, es bátran fociztak a srácok. Köszönjük a segítséget a kollégáknak!
BARANYA VÁRMEGYEI LEÁNY U10 TORNASOROZAT, 5. FORDULÓ – SZIGETVÁR:
Szentlőrinc SE: Basa Dorina, Ács Bernadett, Bokrovics Mia, Hancsicsák Sofie, Farkas Zsóka, Magyar Ramóna, Ács Gabriella, Bencsik Boglárka, Födő Hanna. Edző: ifj. Kurucsai Kornél
Eredmények: Szentlőrinc SE - Sellye VSK 7-1, Szigetvári LE - Szentlőrinc SE 0-8
Gólszerzők: Magyar Ramóna (7), Ács Gabriella (2), Farkas Zsóka (3), Födő Hanna (2), Hancsicsák Sofie
ifj. Kurucsai Kornél: - A lányok az 5. alkalommal is hibátlan eredménnyel zártak, két mérkőzés, melyen végig ügyesen, bátran fociztak. Gratulálok, ügyesek voltak!
MLSZ LEÁNY REGIONÁLIS U10 XI. CSOPORT, 9. FORDULÓ – PÉCS:
Szentlőrinc SE: Basa Dorina, Farkas Zsóka, Bokrovics Mia, Hancsicsák Sofie, Ács Bernadett, Bencsik Boglárka. Edző: Szolga-Széll Adél
Szolga-Széll Adél: - Jó hangulatban telt a vasárnapi torna, lányok is nagyon élvezték. Sok szép gólt rúgtak, megfogadták, amit kértem tőlük, én úgy láttam, hogy mindenki kihozta magából a maximumot. Sajnos az utolsó meccsre elfáradtunk, de ezt a nagy melegnek tudjuk be.
U11 REGIONÁLIS TORNA – SZEKSZÁRD:
Szentlőrinc SE: Litkei Máté, Szép Áron, Bokrovics Bence, Bakó Áron, Keszthelyi Gábor, Bogdán László, Bedő Lázár, Gál Huba, Grim Zétény. Edző: Varga Armand
Varga Armand: - Gratulálok a csapatnak! Az eddigi legjobb teljesítményt nyújtották a tavaszi Bozsikok során. Bátran fociztunk támadásban, fegyelmezetten védekeztünk, aminek meg is lett az eredménye. Abban kell mindenképp fejlődnünk, hogy ne ajándékozzunk könnyű gólokat az ellenfeleinknek!
MLSZ LEÁNY REGIONÁLIS U12 XI. CSOPORT, 9. FORDULÓ – PÉCS:
Szentlőrinc SE: Ács Gabriella, Határszéli Katalin, Magyar Ramóna, Magyar Jázmin, Tóth Adrienn Diána, Jávori Camilla, Jávori Carolina, Spiel Gréta, Spiel Rebeka, Szép Léna, Ádok Laura. Edző: ifj. Kurucsai Kornél
ifj. Kurucsai Kornél: - Nagyon magabiztosan játszottak ezen a hétvégén is a lányok. A meccseken végig támadva, sok szép helyzetet alakítottak ki, külön pozitívum, hogy a 4 meccs alatt egy gólt sem kaptunk.
MLSZ REGIONÁLIS U12, DÉLNYUGATI CSOPORT 20. FORDULÓ:
Kaposvölgye LUE - Szentlőrinc SE 1-4
Szentlőrinc SE: Gyurka Áron – Vass Medox, Hatos Boldizsár, Szilágyi Deján, Szép Léna, Bogdán Dániel, Horváth Zétény, Ekkert Levente, Gálffy Balázs. Edző: Hancsicsák Zoltán
Csereként beállt: Katona Levente, Beck Jonathan, Gazdag Dorián
Gólszerzők: Vass Medox (2), Hatos Boldizsár, Horváth Zétény
Hancsicsák Zoltán: - Gratulálok a csapatnak a hétvégi, Kaposvölgye elleni meccshez! Nagyon jól kezdtünk, sok szép egyéni megmozdulást láttunk. A büntetők után a Kaposvölgye csapata keményebb, időnként sportszerűtlen játékra váltott, a csapatnak külön gratulálok azért, mert maximálisan fegyelmezettek maradtak, nem hagyták, hogy elvigyék őket a körülmények, vagy a provokáció és pontosan azt játszották, amit kértem tőlük. A bíró szerencsére azért próbálta megfogni a mérkőzést és a sok sárgalap után előkerült a piros is. A kiállítást követően, a mérkőzés második felében csapatunk dominált. Magabiztos játékkal sikerült érvényesíteni az emberelőnyt, és teljesen megérdemelten elhoztuk a 3 pontot.
MLSZ REGIONÁLIS U13, DÉLNYUGATI CSOPORT 20. FORDULÓ:
Kaposvölgye LUE - Szentlőrinc SE 0-3
Szentlőrinc SE: Busi Marcell – Sziber Balázs Martin, Tóth Zoltán Márk, Dénes Maximilián, Bedő Zalán László, Schaub Bendegúz, Szántó Ádám, Magyar Jázmin, Poszovácz Zoltán. Edző: Tóth Dávid
Csereként beállt: Ádok Laura, Paár Tamás, Forró Marcell
Gólszerzők: Dénes Maximilián (2), Schaub Bendegúz
Tóth Dávid: - Újfent remek hozzáállással vetették magukat bele az ütközetbe a gyerekek. Viszonylag gyorsan sikerült alkalmazkodni az ellenfélhez és a pályához, ugyanakkor a helyzeteinkkel nem sáfárkodtunk jól. Nagyobb arányban is nyerhettünk volna, aminek viszont nagyon örültem, hogy ismételten sikerült egy meccset kapott gól nélkül lehoznunk.
BARANYA VÁRMEGYEI U15, 5. FORDULÓ:
Kétújfalui SE - Szentlőrinc SE „B” 1-5
Szentlőrinc SE: Földesi Fanni Kitti, Mező Noémi, Nagy Mónika Gina, Gyurkovics Rebeka, Fajcsi Vivien, Molnár Klaudia Anasztázia, Zákányi Léna. Edző: Balogh János
Balogh János: - A mérkőzést kicsit kapkodva kezdtük, amit ellenfelünk ki is használt, megszerzése a vezetést. Szerencsére sikerült rendezni a gondolatokat, elkezdtünk játszani, szép támadásokat vezettünk és eredményesen is fejeztük be őket. Jó volt látni a lányokon az akarást, a küzdést, a nyerni akarást. Ellenfelünknek soksikert kívánok.
MLSZ REGIONÁLIS U17 ALAP, DÉLNYUGATI CSOPORT, 23. FORDULÓ:
Szentlőrinc SE - Siófoki Bányász SE 0-15
Szentlőrinc SE: Sári Mirkó – Jakab Zsombor, Rapp Olivér, Kern Adrián József, Krammer Árpád, Ninkó Patrik, Erdei Zsombor, Csépán Csanád, Németh Andor, Gellér Tamás, Szőke Patrik. Edző: Sipos Dávid
Csereként beállt: Mezei Patrik, Smudla Alexander
Sipos Dávid: - A Siófok nagy fölényben futballozott, és megérdemelt győzelmet aratott. Számunkra ez egy nagyon nehéz mérkőzés volt, számos problémával és kényszermegoldással.