Megvan az első siker, győztünk Sellyén!
Harmadik bajnoki mérkőzésén szerezte meg első idei győzelmét B csapatunk: Sellyén már az első félidőben háromgólos előnybe kerültünk, végül néggyel nyertünk.

Harmadik bajnoki mérkőzésén szerezte meg első idei győzelmét B csapatunk: Sellyén már az első félidőben háromgólos előnybe kerültünk, végül néggyel nyertünk.

A hétvégén ismét idegenben lép pályára B csapatunk, a Mozsgó-Szentlőrinc II., amely ezúttal a Sellye vendége lesz. Itt az újabb lehetőség arra, hogy megszerezzük első győzelmünket!

Csatár poszton újabb jelentős erősítést könyvelhetünk el: kölcsönbe visszatért hozzánk Mervó Bence, aki 2015-ben ezüstcipőt szerzett az U20-as világbajnokságon.

Nem sikerült javítania B csapatunknak, a Mozsgó-Szentlőrinc II.-nek a PEAC otthonában az első fordulós vereség után. Búslakodás helyett viszont jobb előre tekintenünk, mert jó hosszú még az őszi szezon.

Zsinórban öt döntetlen után nem jött a hatodik – helyette megérkezett az első győzelmünk az NB II. 2021/2022-es szezonjában. Csapatunk fantasztikus első félidőt produkált a III. Ker. TVE elleni meccsen, az első 28 percben négy gólt szereztünk!

Öt forduló után is veretlen csapatunk az NB II-ben, a 12. helyen állunk, vagyis a középmezőnyhöz tartozunk. Egyvalami hiányzik csak, mégpedig az első győzelem – bízunk benne, hogy most vasárnap, a III. Ker. TVE elleni hazai (kaposvári) meccsen ezt is kipipáljuk!

Kilépve a Pécsvárad elleni vereségünk árnyékából, magunkkal kell rántanunk a PEAC együttesét a napfényre. Méghozzá úgy, hogy közben ne mi égjünk meg!

A vasárnap megrendezésre kerülő Szentlőrinc - III. Kerületi TVE NB II-es bajnoki mérkőzésről szeretnénk tájékoztatni mind a hazai, mind a vendég szurkolókat, valamint a sajtó munkatársait.

Van, ami nem változik. Mégpedig az, hogy klubunk vezetősége a minőségi igazolásokért minden lehetőséget megragad. Kovács Máté személyében igazán ötletgazdag spílerrel bővültünk!
