Nagyon megdolgoztak a fiúk ezért a sikerért
Győzelemmel kezdte a válogatott szünet utáni időszakot NB II-es csapatunk, amely a második helyezett Budaörsöt fektette két vállra. Rögtön hozzátehetjük: teljesen megérdemelten!

Győzelemmel kezdte a válogatott szünet utáni időszakot NB II-es csapatunk, amely a második helyezett Budaörsöt fektette két vállra. Rögtön hozzátehetjük: teljesen megérdemelten!

81 éves korában elhunyt Asztalos László, a Szentlőrinci Sportegyesület sakkszakosztályának alapítója. 2020.11.20-án, pénteken kísértük utolsó útjára a szentlőrinci temetőben. A Szentlőrinci Sportegyesület vezetősége, Keczeli Jenő elnök úr és a sakkszakosztály vezetője, Ziegenham Gábor szeretnének köszönetet mondani munkásságáért.

Kéthetes szünet után, zsinórban három elveszített bajnokival a hátunk mögött folytatódik az NB II-es szezon: vasárnap hazai pályán játszunk, a Budaörsöt fogadjuk. A tabella második helyezettjét…

Fiataljaink a negyedik helyen tanyázó Pécsi VSK-t fogadják vendégül szombaton 13 órakor, zárt kapuk mögött.

Női kézilabda csapatunk az 5. fordulóban a Sport36-Komló otthonában hiába vezetett a félidőben, 24-29-es vereséget szenvedtek el, de a következő héten az idei első hazai pályán megrendezett összecsapáson kézilabdázó hölgyeink javítani tudtak a Komlói NKE ellen egy 36-15-ös győzelemmel.

Nagyon rosszul zárult csapatunk számára a válogatott szünet előtti időszak, három bajnokit buktunk el egymás után. A helyzetünk emiatt nem túl rózsás tizenhat fordulót követően, kieső helyen állunk, ám az NB II-ben rutinosnak számító játékosunk, Dulló Martin szerint nincs veszve semmi, bent tudunk maradni.

Klubunk közleményben szeretné tájékoztatni a Szentlőrinci Sportegyesület munkatársait, sportolóit, illetve hozzátartozóit a Magyar Labdarúgó Szövetség mai döntése után.

Képtelenek vagyunk visszatalálni a helyes útra: csapatunk csak az első kapott gólig játszott úgy Szombathelyen, ahogy elvárható, aztán gyakorlatilag megadta magát.

Az utóbbi két forduló a legkevésbé sem a mi szájízünk szerint alakult: elveszítettük azt a két bajnokit, amelyeken nem kaphattunk volna ki. Gödörben vagyunk, ahonnan minél előbb ki kell másznunk. A Haladás elleni vasárnapi meccsen meg kell mutatniuk a fiúknak, hogy mire képesek!
